Prevenció = örök fiatalság

Csak azt tedd Másokkal, amit szeretnéd, hogy Mások tegyenek Veled!


TUDTAD - E, HOGY A VÍZ ÉLET?

 A víz szerepe a szervezetben

 Az élet, vízben keletkezett és a vízben is zajlik. A víz hatással van egészségünk és vitalitásunk minden aspektusára. A víz aktiválja testünk rendszereit és hiánya számos tünetetbetegséget okoz. Tehát, a tiszta víz, az egyik előfeltétele az egészségnek. Katalizátor-, amely odaszállítja a

tápanyagokat a sejtekhez, valamint elszállítja a sejtanyagcsere melléktermékeit.

A szervezetünkben lévő kb. 13 milliárd sejt “vízbe-ágyazva” dolgozik. Az anyagcsere a sejtekben zajlik le, amelynek során sejtjeink megváltoztatják, leépítik, vagy újra összeállítják a sejtekbe került anyagokat. A sejtek, a nyirokszövet és a vérerek között létezik, a sejtközi állomány.
Sejtközi állományunk hasonló funkciót tölt be mint vesénk. Úgy is megfogalmazhatjuk, hogy a sejtközi állományunk, szervezetünk szemetesládája. Nem csak az anyagcsere végtermékeit tároljuk itt, hanem mindazokat a nehézfémeket, vagy peszticideket is, amelyek az általunk elfogyasztott vízből kerülnek a szervezetünkbe. A lerakódás és elzsírosodás hatására a kötőszöveti járatok egyre szűkebbek lesznek, ami megnehezíti és lelassítja a vérben hordozott anyagok sejtjeinkbe történő bejutását. A beszűküléssel párhuzamosan megnő a vérnyomás és egyre kevesebb életfontosságú anyag tud a sejtjeinkbe bejutni. Ez a következmény rendkívül hátrányos a szervezetünkre nézve.

  Ásványi (szervetlen) anyagok a vízben !

 Sokszor halljuk azt a véleményt, hogy szervezetünknek szüksége van ásványi anyagokra. Ez igaz, de csak azokra, melyek már szerves kötésűekké váltak. Az ásványi anyag, ami pl. a csapvízben, a palackozott ásványi vizekben, vagy a karszt-vizekben oldott állapotban van jelen, egyáltalán nem szívódik fel, mivel azok szervetlen formában vannak jelen (nem organikusak). A szervetlen anyagok pedig nem képesek beépülni. Igaz, hogy elfogyasztásukkal ezen anyagok bejutnak a vérkeringési rendszerbe, de nem hatolnak be a sejtjeinkbe, mert a sejthártya nem ereszti át őket. A szervezetünk csupán szerves formában, a tápanyagokban oldva tudja felvenni az ásványi anyagokat, a vízből közvetlenül nem! A szervezetlen ásványi sók jelenléte a szervezetünkben gyorsítja az öregedést. Ezért, komoly különbséget kell tennünk a szerves és szervetlen ásványi anyagok között. A szervetlen ásványi anyagok szervezetünk számára károsak, mert a lerakódnak a szervezetünkben.

Ezek, a vízkeménységet okozó szervetlen- Calcium-, Magnesium-sók lassan, de biztosan érelmeszesedést, elmerevedést - és a lágy részekben koleszterinnel, húgysavval közösen epekövet, vesekövet, az ízületetkben, pedig mikrokristályokat képezve reumatikus ízületi fájdalmakat (gyulladásokat) okoznak. Nagyobb részük a vesén keresztül kiürül, de idővel, ez a többlet energiát igénylő munka a veséket túlterheli és kifárasztja.

Ivóvizeink ásványi anyag tartalma általában 500-2000 mg/l közötti. A legkisebb értéknél is a Ca és Mg együtt 100 mg/l körüli. Ez a „lágy” víz is évtizedek alatt merevedéshez, kövesedéshez vezet (het). A 2000 mg/l feletti oldott ásványi anyagú ivóvizek Ca és Mg tartalma literenként több 100 mg-ot is kitehet, vagyis ezek kemény vizek, tehát még fokozottabban károsak a szervezet számára.

 Az utóbbi évek, növekvő ásványvíz fogyasztása egyértelműen megegyezik a vérkeringési zavarok növekedésével. Ezért is egyre gyakoribbak a vérnyomás zavarai, szívinfarktusok és az agyvérzések. A túlzott mennyiségű szervetlen ásványi anyag eldugaszolja testünk „közlekedési úthálózatát”.

 Mit okoz a kemény víz (csapvíz)?

 A béltraktusban lévő mérgek okozta betegségekért, szinte mindig a víz keménysége (az oldott szervetlen ásványok jelenléte) a felelős. Ezek a bélfalakról bejutnak a nyirokrendszerbe, ahonnan pedig minden a vérbe kerül és az ereken keresztül végül eljut a szervezet minden részébe. A szervetlen ásványi anyagok-, a káros koleszterin és a só, az agy (75% - a víz) vékony ütőereit és véredényeit támadják. Az ütőerek rugalmatlanná válása és az erek elmeszesedése akkor kezdődik, amikor a csapvízből először bekerülnek a szervetlen vegyi és ásványi anyagok a testünkbe.                    

Az ízületi gyulladás, illetve a köszvény okozója a kemény víz, amely mindenféle szervetlen ásványi anyagot tartalmaz, valamint a kiegyensúlyozatlan étkezés, melyek következtében savas kristályok rakódnak le a mozgó ízületekben, de befolyásoló tényező a testmozgás hiánya is.

 Mi a „fiziológiás sóoldat” ?

Nem verik nagydobra, ha a vezetékes víz túlszennyezett. Egyesek azt állítják, hogy árthat a teljesen tiszta, desztillált víz ivása - és a desztillált vizet, a túlszennyezettel összekeverve ajánlják ivásra.  Aki, a szennyes csapvízzel való „ásványi anyag” és „nyomelem bevitelt” hiányolja, az nem ismeri a vérpótlásra is használt fiziológiás sóoldat összetételét (Ringer-oldat), melyet infúzióval közvetlen a  vérbe juttatnak. Összetevői: 99,025% desztillált víz (DDvíz-duplán), 0.90 % Nátrium-Klorid, vagyis  (NaCl), gyógyszertári só, 0.03 % Kálium-Klorid, 0.025 % Kálcium-Klorid és 0.02 % Nátriumhidro-Karbonát. Naponta, 2 liter ilyen oldatot a paciens vérbébe is bejuttatnak, hogy ezúton a szervezetet megszabadítsák a mérgező anyagoktól. Tehát, éppen a desztillált víz tartalma gyógyít (99,025 %)! E-, tényből kiindulva, a szájon át bevitt desztillált víz bármilyen ártalmas hatása, ki van zárva!

A desztillált víz pozitív hatásai

- A víz életelixír ! - A desztillált víz átmossa, kitisztítja, egészségessé teszi a vért !                                                                                            - A desztillált víz mindig is be fogja bizonyítani rangját, miszerint a desztillált víz az egészség itala! Lehet, hogy a legtöbb tünetnek egyetlen oka van: a tiszta, egészséges desztillált víz hiánya. Testünk ~ 75 %- a víz. A tüdőnek csaknem 90 %- a víz. Az agynak  ~ 76 %- a víz. A vér 82 %- a víz. Csontjaink kb. 25 % vizet tartalmaznak. Testünk izmait is, kb. 75 %- ban víz alkotja. Ha nem iszunk elegendő friss-, tiszta vizet, hogy sejtszinten megtisztuljunk és feltöltődjünk életenergiával, akkor a sejtek megkötik a rendelkezésükre álló vizet, miközben agyunk jelzéseket küld a legkülönbözőbb tünetek formájában, hogy megfelelő mennyiségű vízhez jusson a testünk. Tehát, nem betegek vagyunk, hanem szomjasak! A szomjúságérzet azt jelzi, hogy nem iszunk elég vizet. Sokan álítják, hogy a víz nem oltja szomjukat. Kólát, sört isznak, pedig ezek vizet vonnak el.

A 9 féle víztípus közül, csak a desztillált vízről mondhatjuk el, hogy minden anyagtól mentes.

- A desztillált víznek nincs íze, se színe, se szaga, nincs benne baktérium, nem tartalmaz fémeket, savakat, szervetlen ásványokat, vagy egészségre káros vegyszereket és mérgező anyagokat sem, de képes feloldani és kimosni a szervezetünkben keletkezett és felhalmozódott felesleget. 

A tiszta-, desztillált víz gyógyereje már az ősi időktől ismert, napjainkra azonban feledésbe merült. A kutatások bizonyítják, hogy a betegségek kb. 80 % - ának az oka a víz, amit megiszunk. Ha, egy desztilált-vízkúrát végzünk, a víz - a szervezetbe bekerülve azonnal elkezdi a takarítást és a kiválasztó szervek felé hajt minden-, a szervezetre káros anyagot. 

- A növények is desztillálják a vizet, hiszen a zöldségek, gyümölcsök 70 - 90 % - a desztillált víz. A különbség köztük és köztünk ebben a tekintetben az, hogy ők fel tudják venni a vízben oldott szervetlen alkotórészeket, az ember pedig nem. Mi az ásványi anyagokat csak a táplálkozással-, a nyers, vagy kíméletesen párolt növények elfogyasztásával, gabonákkal, csírákkal tudjuk biztosítani. Tehát, testünk az ásványokat csak a szerves formájukban tudja hasznosítani. Szervezetünk olyan ásványokat tud jól felhasználni, amelyek a növényvilág közvetítésével már szervesültek.                                        

- A desztillált vízben hatékony, gyors és egyszerű módszerre találunk, mely betegség megelőző és karbantart. A tiszta víz intenzíven tisztítja szervezetünket, miáltal az öngyógyító mechanizmusok kifejthetik hatásukat. Nem a víz gyógyít, hanem az általa felszabaduló öngyógyító energiák.

A desztillált víz felold a szervezetben minden-, nem organikus-, így a mérgező lerakódást is és a legkíméletesebben kivezeti ezeket a testből. Nem kell attól tartani, hogy az életfontosságú ásványi sókat is kimossa, hiszen azok megkötött állapotban sejtjeink falán belül foglalnak helyet. A tisztító víz, tehát csak a felesleges és káros anyagokhoz jut hozzá.                                           

A desztillált víz megtisztítja a vért, a káros savaktól és sóktól, megszabadítja testünket a lerakódásoktól, méreganyagoktól, amelyek a betegségek kialakulásáért felelősek. Ezek leküzdésére, illetve megelőzésére ajánlatos a Mazdaznan desztilláltvíz-kúra. Közérzetünk javítására, teljesítményünk fokozására is hatásos. Aki desztillált vizet fogyaszt, energikusabbnak érzi magát.

A desztillált víz segít testsúlyunk megőrzésében is!

Igyuk egészségesre magunkat desztillált vízzel

 Egészségünk alapvető forrása valóban a tiszta víz, mely a H2O-n kívül, más anyagot nem tartalmaz. 20 test- kilogrammonkénti 1 liter desztillált víz fogyasztása ajánlott naponta (pl. 60 kg-os egyén, 3 litert naponta), mely előnyös, gyógyító hatású, hisz kitűnő oldószer, gyors szállítóközeg a kicsi viszkozitásánál fogva és nagy az információtároló képessége. Ezen tulajdonságai miatt kitűnően oldja és szállítja a szervezet számára szükséges tápanyagokat, valamint a sejtmembrán (szemiparmaebilis hártya) két oldala közötti nagy ozmotikus nyomáskülönbség miatt a sejtek gyorsan feltöltődnek tápanyaggal, majd az anyagcsre káros anyagait (salakok, toxinok) elszállítják.

A desztillált víz rendszeres ivásával, tökéletesen átmosódik a vér és több káros anyagoktól is szabadulunk meg, mint a köztudottan „egészséges” ásványvíz fogyasztással.

- A természet törvénye szerint, az emberi- és az állati szervezet se-, nem képes felhasználni a szervetlen (ásványi) anyagokat, sejtépítőként közvetelenül, viszont a növényvilág közvetítésével a szervesült (szerves kötésűvé vált ásványi) anyagokat, már jól be tudja építeni.

 - Csak egy szer létezik, mely át tudja mosni a vért: a holt víz, a desztillált víz, mely semmiféle életcsírát, életszervezetet, kemikáliát, stb. sem tartalmaz. Az ilyen víz azonban nem is tud lerakódásokat létrehozni a szervezetben, hanem csupán egyetlen tulajdonságát fejti ki: nehézségét.

- Nehézsége folytán nyomást gyakorol a vérben felgyülemlett szervetlen ásványi anyagokra, savakra, illetve minden idegen anyagra és elemre, melyek a vérbe kerültek és a szerveket gyengítik, majd megbetegítik. A desztilláltvíz 20 - 30 percen belül kifejti nyomását a vérre, átnyomakszik az egész szervezeten. A vízkúra alkalmával gondoskodnunk kell arról, hogy ez a hatás folyamatos legyen, vagyis a nap folyamán ismételten, újra és újra igyunk desztillált vizet. Így már viszonylag rövid idő alatt sok méreganyagtól szabadulhatunk meg. Az ásványvizeknek 2 - 3 óra kell, míg áthatolnak a szervezeten, - további hátrányuk pedig, hogy lerakódásokat hoznak létre a testben.

Mindaddig, amíg a test egészségügyi problémákkal küszködik, amíg szervi betegségek lépnek fel, addig a vér nem tiszta, még nincs mosott-, az-az átmosott állapotban. Tehát nem marad más hátra, mint a vértisztítás, szó szerint - vérátmosás. Ezt kell végigvinnünk a bibliai szavak értelmében is: Csak a tiszta szívűek-, csak a tiszta vérűek érhetik el Isten országát, - a felismerések birodalmát.

- Felvilágosodásunk mértéke, agyunk fejlettségétől és tehetségeink kibontakoztatásának fokától függ. Habár, mindezek már birokunkban vannak, mégsem vagyunk képesek kinyilatkoztatásukra, mert nehéz a vérünk és ez akadályozza a megfelelő agysejtek intelligenciáinak aktívvá válását.                  

- Ahhoz, hogy egészségünket megőrizzük, aktív agysejtek kibontakozására van szükségünk. Ezek az agysejtek pedig irányítanak-, utasítanak arra, hogy szervezetünk a munkáját a természet által kijelölt úton tegye. Tehát, ha vérünk szennyezett, terhelt, tehermentesítenünk kell. Ezt a hatást azonban ásványvizekkel, gyógyvizekkel, bármilyenek legyenek is, származzanak gyógyforrásokból is, nem tudjuk biztosítani. Ezek fajtájuktól függően hatást gyakorolhatnak pl. a májra, vagy a vesére, vagy bármelyik más szervre.

- A desztillált víz kellemetlen-, furcsa ízű ! ?  Nem. Általában azok állítanak ilyesmit, akik szoba- hőmérsékletű desztillált vizet kóstoltak, amely talán hónapokig állt műanyag kancsóban, vagy esetleg nem tiszta edényben. A desztilláltvíz jó oldószer, így képes más anyagot feloldani. Ha a vizet rossz minőségű műanyag palackban tárolják, a víz kilúgozza és feloldja a műanyagot, ami hatással lesz az ízére és a minőségére is. A desztillált víz íztelen. Ha isszuk, szánkból azonnal oldja az ételmaradékokat (ha van), így lehet, hogy annak az ételnek az utóízét érezzük, melyet megettünk. - Időbe telik, míg hozzászokunk, de ha egyszer megszoktuk a desztillált vizet, a klórozott csapvíztől fogunk viszolyogni. Desztilláló készülékkel saját otthonunkban állíthatunk elő friss, tiszta, ivóvizet. A "jó" ízt úgy érhetjük el, ha felrázzuk, hogy megteljen oxigénnel. Egyesek citromlét, C- vitamint, vagy szölőlevet, vagy pár kristály - gyógyszertári sót (NaCl), vagy kevés mézet is tesznek hozzá.

- Napjainkban reklámoznak néhány olyan "új" módszert, melyekről azt állítják, hogy “energizálják” az ivóvizünket és így még egészségesebb lesz a testünk, sőt az elménk és a lelkünk is. Igaz, hogy bizonyos dolgok, pl. a napsugarak és a gondolatok is hatással vannak a vízre, de nemcsak a vízre, hanem mindenre és mindenkire. Dr. (japán) Masaru Emoto kísérletekkel kimutatta, hogy különböző "információk" hatására a vízben eltérő kristályformák alakulnak ki. Ezzel alátámasztotta a víz befolyásolhatóságának tényét, minek köszönhetően a közvélemény érdeklődése is nőtt a téma iránt. - Ha valaki hisz az ilyesmiben, akkor sokkal jobb (és olcsóbb), ha néhány percig megáldja a vizet, mielőtt meginná. Ezzel eléri, hogy (vízben) testében olyan energia képződik, ami számára előnyös.                

- Egyesek azt állítják, hogy képesek "kitörölni" a mérgeket és toxikus összetevőket a vízből a "víz-energizáló"- ikkal. Nincs olyan ember, aki életben maradt volna, miután arzénos vizet ivott, amelyből a „méreg információját” kitörölték víz-energizálóval. 

- A hálózati ivóvízben és a kutakból nyert vizekben előforduló szervetlen sók (hidrokarbonátok, karbonátok, szulfátok, kloridok, stb.) feladata nem az, hogy a szervezetünket ásványi anyagokkal (makro-, mikro- és nyomelemekkel) lássák el. Ugyanis, a vízben lévő szervetlen sók nem képesek elforgatni a polarizált fény síkját. Ezen tulajdonságok nélkül, pedig nem tudnak behatolni a sejthártyába, ezért a sejthártyán kívül megnövekszik az ozmotikus nyomás, a sejten belül pedig csökken a nyomás és így ott vízhiány lép fel. Számos betegség léphet fel a sejtegyensúly zavar miatt.                                                                                                                                                                - A kétkedők hasonlítsák össze az ásványvizek szervetlen ásványianyag tartalmát és az élelmiszerek szerves kötésű ásványianyag tartalmát, szervezetük napi szükségleteivel. Tény, hogy az ásványvíz a szükséges ásványi anyagok legfeljebb tizedét tartalmazzák, a többi pedig az ételeinkből származik.                                              

- Ha desztillált vízzel főzöl, minden sokkal finomabb! A teák és levesek sokkal intenzívebb ízűek, így kevesebb mennyiség fogyasztása is elegendő. A desztillált víz az étvágy megzabolázója is !

- Az emberi szervezet ~ 75 % - a víz, tehát egészségünk megőrzése érdekében a tiszta víz nagyon is  fontos.  Nem mindegy, hogy szervezetünket szennyezett vízzel pusztítjuk, vagy desztillálttal tisztítjuk, éltetjük. Az esővíz, ősidőktől az áldás jelképe a Föld élőlényei számára. Szomorú tény, hogy napjainkra környezetünk annyira elszennyezett, hogy a csapadékvíz fogyasztásáról szó sem lehet.

- A felelős polgároknak nincs más lehetőségük, mint hogy tanulmányozzák az adatokat és védjék magukat a Világ legnagyobb környezeti fenyegetéstől, a vegyileg szennyezett víztől.

 - A napi ajánlott vízmennyiség: testsúly : 20 = X liter. (pl. 60 kg testsúly : 20 = 3 liter víz naponta)

- Az alkohol, a kávé, a tea és a koffein tartalmú italok nem számítódnak be a napi vízfogyasztásba.                                         

- Az emberek több, mint fele krónikusan vízhiányos és a szomjúságérzet is annyira eltompult, hogy gyakran összetévesztik az éhségérzettel, ezért akkor is esznek, amikor csak egy pohár vizet kellene inniuk. Sokan ezért is híznak el. A Washingtoni Egyetem felmérése szerint, a diétázók 100 %- ának csökkentette az éhségérzetét 3 dl desztillált víz. A nappali fáradtság elsőszámú okozója, a vízhiány.   Tanulmányok kimutatják, hogy a hát- és izületi fájdalmakban szenvedők 80 %- ánál naponta 2 liter víz csökkenti a fájdalmakat. Már 2 % folyadékvesztés is megzavarhatja a rövidtávú emlékezetet, nehézségeket okozhat az alapműveletek elvégzésénél - és összpontosítási zavarokat egy képernyő, vagy egy kinyomtatott oldal felfogásánál. A napi ajánlott víz elfogyasztása 50 %-kal csökkenti a vastagbélrák és hólyagrák kialakulásának veszélyét, a mellrákét pedig, ~ 70 %-kal.                                                       

- A vízivásra legmegfelelőbb időszakok: reggeli-, ebéd- és vacsora előtt fél órával ~ 4 dl víz, valamint, 1,5 órával minden egyes étkezés után, hasonló mennyiségű víz. Ez a minimális mennyiségű víz, amire testünknek szüksége van. Testünk vízhiányának megszüntetésére kettővel több pohár vizet kell innunk a kalóriadússabb étkezések előtt (fél órával) és után (1,5  órával) !

- A szomjúságot mindig ki kell elégíteni. A vízfogyasztás növelésével a szomjúsági mechanizmus hatásosabbá válik. Testünk ezután már több vizet fog kérni, mint a fenti minimum.

- Az étkezési időhöz beállított vízfogyasztás megelőzi a vér besűrűsödését, ami egyébként a táplálékbevitel következménye, mivel vizet von el a sejtek körüli térből.

A víz, a betegségmegelőzés egyik legolcsóbb formája, ami megelőzi a kiszáradásos tüneteket. A dehidráció (vizhiányos állapot), idővel létrehozza az eddig ismert „fő” betegségeket. Egy- jól szabályozott és folyamatos, éber figyelemmel kisért napi vízfogyasztás, az egészséget szolgálja !

- A desztillált víz, ami valóban mentes minden más anyagtól, a legjobb ivóvíz és egyúttal hatékony gyógyszer is, mert a betegségeket megelőző és gyógyító hatással rendelkezik. Betegségeink 65% -át elkerülhetjük a desztilláltvíz ivással, a többi 35%-ot pedig, elsősorban a helyes táplálkozással.

- 1 liter desztillált víz, előállítási költsége a felét sem teszi ki a legjobbnak minősített palackozott ásványvíz árának, pedig e- víznél a desztillált víz egészségesebb.

- Az elektromos- és automatizált házi desztilláló készülék, egy feltöltéssel 4 liter desztillált víz előállítására alkalmas. Praktikus a használata, nem kell a vízvezeték hálózatra csatlakoztatni.

A lakásban bárhol elhelyezhető és utazáskor, nyaraláskor is magunkkal vihetjük.

 Az élet a vízben keletkezett és a vízben is zajlik. A környezetkárosodás “életveszélyessé” tette a levegőt, a vízkészletünket és a Földet is.

 A fejlett országokban desztillálással nyerik a lakosság ivóvízszükségletének jelentős részét, hiszen, a víz csak ebben a formájábana fejtheti ki a szervezetre gyakorolt tisztító hatását.

 A legjobb és legolcsób gyógyszer a desztillált víz, ezért a legegészségesebb is!

              

         A vízdesztilláló műszaki adatai:

         Elektromos csatlakozás: 230V, 50Hz, 580 W

         A víztartály űrtaltalma: 3.8 liter

         Teljesítmény, vízhozam: 0.6 lit./óra,  ~ 14 lit./nap

         Káros anyag csökkentés érték: 99.5%

Méret: magasság - 36 cm, átméret - 20 cm -  Netto súly: 3.8 kg

Anyaga, kívül-belül és a hűtőspirál: nemesacél- nem rozsdásodó Automatikus kikapcsolódás minden desztillációs folyamat végeztével.

Garancia: 24 hónap. A termék származása - Németország 

A készülék ára: 210 € + szállítási díj. 

-  Az árú leszállítása: ~ 7 nap.

 

   Bővebb információ:

MÁRTON LÁSZLÓ - bioenergetikus,

 

MÁRTON DÁVID JULIANNA - természetgyógyász

 

 Tel. RS.: + 38124559048  - Mob. RS.



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 12
Tegnapi: 6
Heti: 45
Havi: 206
Össz.: 153 072

Látogatottság növelés
Oldal: Vízdesztilláló készülék
Prevenció = örök fiatalság - © 2008 - 2024 - elsoazegeszseg.hupont.hu

A HuPont.hu segítségével egyszerű a honlap készítés! Programozói tudás nélkül is: Honlap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »